Bemutatkozom - Tündérmajor

Tartalomhoz ugrás

Főmenü:

Bemutatkozom

Képzeld el a Tündérmajort!

Hajdanában lánykoromban egy óriás-poszter borította a szobám falát. Csodálatos hegyi táj: tarka virágos rét, szűk ösvény és piciny házikó. Minden reggel erre nyitottam ki a szemem, és ábrándoztam: ilyen helyen szeretnék élni! Az ábrándnak valós alapja nem volt: Dunaújvárosban laktam, gyógypedagógiai tanárképző főiskolára jártam és újságírónak készültem. A szoba falán a poszter elé szekrény került, a vágyak elé pedig a realitások. Közben többször fordult a sors kereke: az újságírói pályán nem éreztem jól magam, népművelő férjemmel együtt gazdálkodáson törtük a fejünket. Élt az ő képzeletében is egy látomás: domboldalban legelésző kecskenyáj és e kép csodálatosan nyugodt érzése. Míg engem meg nem ismert, mindenki kinevette: ugyan már, a kecske nem haszonállat, mire tartanád? Aztán valahogy összetalálkoztunk, s én zseniális ötletnek találtam. (De nemcsak ezért vett el.) Kezdtük egy anyakecskével, az Ősanyával. Akkor ugyan még ő se tudta, mi se tudtuk, hogy ő lesz az ősanya, de tavasszal három szép gödölyével (azaz „lánykecskével”) ajándékozott meg bennünket. A történet innen talán már ismerős: „és a tenyésztő egy reggel arra ébred...”
Meg kellett hát tanulnunk a sajtkészítést, mert sok volt a tej, meg aztán szerettük is nagyon a sajtokat. Ezután már csak egy lépés volt az eladásra készített kecskesajt, bár meg kell hagyni, igen nagy lépés!
S ahogy nőtt a nyáj, egyre inkább kinőttük a perkátai kertünk méreteit - tágas rétekről álmodoztunk kecskéstül.
Ekkor hallottunk Gyűrűfűről, az épülő ökofaluról. S habár zord téli napon jártunk itt először, a csodás zselici táj azonnal rabul ejtett. Itt kezdtünk építeni egy teljes kis tanyát: istállóval, sajtüzemmel, szép kis házzal. Alighogy ideköltöztünk, András izgatottan rohant be: gyere, mutatok valamit! Kiléptem, és a szemközti domboldalon ott legelészett a kecskenyájunk. „Ezt láttam képzeletben”
mondta boldogan. Nem sokkal később, a szülői házban az egykori szobám átrendezésekor kiderült, a hajdani poszter még a falon van. Réges-rég elfelejtettem, miről ábrándoztam, s a képre rácsodálkozva éreztem: az álmom valóra vált. Igen, ilyen helyen élek. Mégiscsak…

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Szalóki Zsuzsa

Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenühöz